Tuesday, March 30, 2010

Kérdezz-Felelek

Egy újabb ismerkedős post. :) Köszönöm az érdeklődést Anettnak és Atyusnak. Nagyon aranyosak vagytok lányok!! Az alkotás a háttérben folyik, előbb utóbb lesz mit megmutassak amikor már lehet. :)

Akkor a kérdések és a válaszok.

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón?
Én nem lottózom, csak a párom őszerinte a sorsában meg van írva, hogy egyszer megnyeri a főnyereményt. :DD Bár úgy lenne. Mondjuk akkor meg nem tudnánk mit kezdeni annyi pénzzel. Nem hiszem, hogy a mostani életvitelünkön jelentősen változtatnánk, egyszerű emberek vagyunk, nem szeretjük a nagyzolást a feltűnősködést. A házunkat biztosan befejeznénk mondjuk, mert mindig van rajta mit szépíteni.
Mennyi most a nyeremény? 1,5 milliárd? 100-100 milliót betennék a bankba a gyerekeknek. Mire felnőnek kamatozik nekik bőven. Szép életet tudnának élni, biztos lenne a jövőjük. Ugyan ennyit magunknak is betennék és a kamatokból kényelmesen lehetne élni. Jutna bőven a családomnak is, biztos, hogy jótékonykodnék is belőle amilyen bárány lelkem van. A javát meg odaadnám apunak, hogy mentse meg a múltját az egész életművét, mert tudom, hogy sokat jelent neki. Innen is puszi, apu!

2. Rossz szokásom?
Van, de most ezekkel dicsekedjem?:) Például a gép előtt ülve egy idő után észreveszem, hogy görnyedek, nem jó. Kihúzom magam, de pár perc után megint azon kapom magam. 

3. Koffein?
Minden reggel egy csésze instant tejeskávé. Függő nem vagyok, de jól esik a reggelihez, én szeretem. Terhesen nem ittam egyáltalán.

4. Színeim?
Különösebben nincs kedvenc színem. A barnás árnyalatokat mondjuk azért kiemelném. Szeretem a természetes föld színeket. A nagyon élénkektől kihívóktól tartózkodom.

5. Mi van most rajtad?
Mivel idehaza vagyok a gyerekekkel. Kényelmes játszóruha. :D 

6.Háziállat?
Nagyon nagyon szeretem az állatokat. Kutyám világ életemben volt. 3 éve hagyott el minket az utolsó kedvencünk Csuli. Azóta nincs eb itthon, mert közben megszülettek a gyerekek. Talán idén még nem, de jövőre mindenképpen szeretnék itthonra kutyust, egy erdélyi kopót. Az én gyerekeim se nőjenek fel kutya nélkül. Annyi szeretetet, barátságot lehet tőlük kapni.
Ami nem háziállat, nem is itthon van, de van egy lovam, Fanni. Már lassan 8 éves. Hű hogy telik az idő. Az első lovam kiscsikója volt, nálunk született, mi nevelgettük. Nagyon barátságos engedelmes lovacska ja és nagyon kényelmes. Sajnos az utóbbi 2 évben egy kezemen meg tudnám számolni hányszor ültem rajta. Épp ezért gondolkodom az eladásán, de fáj érte a szívem. Hátha majd nagyobbak lesznek a gyerekek és megint lesz alkalmam legalább heti egyszer lovacskázni vele. Régebben amúgy napi szinten lovagoltam, díjugratásban versenyeztem is egy keveset. Később amikor már nem volt a hobbimra annyi időm, más lett fontosabb, akkor már csak hobbiversenyeken vettem részt.

7. 10 év múlva hol látom magam?
Nagyon remélem, hogy ugyan itt helyileg Debrecenben. Szeretek itt élni. Pesten az egyetemi évek alatt főleg eleinte sokszor volt olyan érzésem, hogy megfulladok. A tömegtől a zajtól a sok betontól. Ha muszáj lenne, biztos megszoknám, de itt jobb nekem és a családomnak úgy érzem.

8. A legutóbbi nagyon jó élményem?
Minden nap akad valami nagyon jó. A gyerekek minden napra adnak valami gyönyörűséget. A mosolyukat, az ártatlanságkat. A nagyobbik a kis csivitelését, ami sokszor megnevettet. Apró örömök nap mint nap, de a lelkemnek ezek nagy fröccsök.

A kérdéseket tovább adnám Csillának, Titty-nek, Kriszta anyunak, Kovaxkának. Kíváncsi vagyok rátok, remélem tudtok időt szakítani pár kérdésre. 


***
Update.
Délelőtt elfelejtettem még ezt, pedig annyira örültem neki. Anett köszi szépen ezt a csodás virágot!





Érezze mindenki sajátjának, aki erre jár és hagy egy pár kedves szót nálam. :)
Szép napot mindenkinek! 

9 comments:

  1. Köszönöm szépen! :)) Nagyon szeretem Debrecent, nem csodálom, hogy nem vágyódsz el. Sok új dolgot megtudtam rólad, örülök ennek! :)

    ReplyDelete
  2. Köszi szépen! :) Már meg is válaszoltam a kérdéseket olyan "blogravalósan".
    Jajj, már olyan kíváncsi vagyok a Cewe-s fotókönyvedre (mert gondolom az a héttérmunka). :)

    ReplyDelete
  3. Csilla, igen, többek között a cewés fotókönyv amin dolgozom. :) Azt tulajdonképpen csak azért nem tudom megmutatni oldalanként, mert a Cewe könyvszerkesztővel kell csinálni. Még nem tudom hogy fogom tudni megmutatni, de ha más nem, akkor a cewe oldalán. :)
    Megyek és olvasom a blogravalós válaszaidat. :)

    ReplyDelete
  4. De jó volt Téged is közelebbről megismerni! :) Én is nagyon szeretem a lovakat, bár csak messziről csodálom őket, és csodálok mindenkit aki lovagolni tud! Fantasztikus!! Biztos vagyok benne, hogy Fanni-t majd a gyerkőceid is szeretni fogják :) Tényleg nagyon-nagyon jó úgy felnöni, ha van körülöttünk állat...sok mindenre megtanítja az embert! Szeretetre, barátságra, felelősségre :)
    Szép estét! :)

    ReplyDelete
  5. Szia! Kellemes nyúszi ünnepet nektek:-)
    Az új blog címem http://gergigimpscrap4.blogspot.com

    ReplyDelete
  6. Itt egy újabb díj! Fogadd Tőlem szeretettel!
    http://hobbiszoba.blogspot.com/2010/04/eletem-resze-dij.html

    ReplyDelete
  7. Kukkancs be hozzán,szeretnék egy dijat adni

    ReplyDelete
  8. Köszönöm szépen Mörjike!!! Nagyon kedves tőled!

    ReplyDelete