Showing posts with label SB oldalaim. Show all posts
Showing posts with label SB oldalaim. Show all posts

Sunday, May 29, 2011

Néhány oldal

Készítettem néhány oldalt mostanában, amiket itt még nem mutattam be. Most ezek következnek. :)

Az elsőt az SB.hu iNSD alatt futó Digimorf játékára készítettem kezdő oldalnak. A játék fórumtopikját és galériáját a linkek alatt megnézhetitek.
::credit here:::

A másodikat szintén az iNSD hete alatt készítettem, Didó Titok című kihívására. A feladat az volt, hogy olyan oldalt készítsünk, ami a lehető legjobban hasonlít Dia oldalához, amelyből csak picike részleteket mutatott meg és persze egy részletes leírást. A játék kedvéért odáig merészkedtem, hogy vásároltam olyan készleteket is, amilyeneket még életemben soha, úgy gondoltam, hogy nem illik a stílusomhoz, de meg kell mondjam, annyira üdítő volt elkészíteni ezt az oldalt, hogy elképzelhető, lesz esetleg párja is ennek. Mindenesetre remek kirándulás volt a minimalscrap világába ez a játék.

:::credit here:::

A harmadikat, pedig Dia Pirate Story készletéből készítettem. Merészeltem jelentkezni OKC-ra nála, ő pedig volt olyan kedves és mindenkinek lehetőséget adott. Köszi Dia! :)
Az enyém ilyen lett a két kis szeretgetős, de inkább sokszor marakodós banditámról, meg az érzéseimről ezzel kapcsolatban. :)

:::Credit here:::
Van ám még egy. :) Ezt az utolsó oldalamat ajándékba készítettem NZsuzsának sok szeretettel az SB.hu-n futó Kép egymásnak című játék keretén belül. Egy esküvői fotót kaptam tőle, így szerettem volna valami régieset, de mégis ne legyen annyira nagyon ódon kinézetű így elég sok mindenki készletéből vettem egy kis csipetnyit, többek között a héten megjelent új Paint Accent ecsetkészletemet is, végül ilyenre sikeredett. Azt hozzá kell tennem, hogy egész héten nálam volt a fotó, de egyszerűen nem jutott időm rá elkészíteni, csak péntek este 10 körül sikerült leülnöm végre és kicsit játszanom ezzel a szép fotóval. Remek kikapcsolódás volt, köszi Zsuzsa! Remélem tetszik az eredmény. :)


:::credit here:::

Ugyan ezen játék keretén belül én pedig Ritacicától kaptam egy tüneményes cicás képet Andorról, amint épp sütés közben a tejkimérő edényből nyalakszik. :) Köszi Rita, nagyon szeretem!!!!

:::credit here:::

Szép vasárnapot mindenkinek!! és éljenek a gyerekek! Boldog gyerek napot!!! :)

Thursday, April 28, 2011

Tavasz a kertemben

Beszteri tavaszi pontgyűjtő kihívására kezdtem oldalt készíteni. Adottak voltak a gyönyörű wordartok, majd keresgélni kezdtem a fotóim között. Végül az egyik idézethez szerintem pont passzol az a tavalyi kép amit végül feldolgoztam. Zsombikám lelkesen locsolja az ősszel beültetett növényeket a tó mögötti sziklakertben. Mi, a család többi tagja pedig ültünk a homokozó szélén és csendben gyönyörködtünk ahogyan serénykedik. :) Igazán jó érzés otthon kiülni a kertbe és elmerülni a természet szépségeiben, illatában, színeiben.

Ahogy megnyitottam a fotót PS-ben bevillant az ötlet, mi lenne ha festményt csinálnék belőle, hisz a másik alkatrész úgy is adott volt. Az egyik ma megjelent papírcsomagomat szerettem volna az oldalhoz felhasználni, aminek lenvászon texturája van. Az elképzelés az volt, hogy ha a festményre ráblendingelem a papírt, akkor olyan legyen mintha vászonra nyomtattam volna.

Nézzük sorjában.
Ilyen az eredeti fotó : kattints a képekre a nagyításhoz!


Ugyan ez mint már digitális vízfestmény. Remélem annak látszik. Nagyon élveztem festegetni. Bár így elsőre talán választhattam volna kevésbé részletgazdag fotót. :)


Végül a kész oldalam. Régóta szemeztem Karla Dudley egyik template-jével. Nos, most itt volt a remek alkalom kipróbálni. Szerettem volna ha a fotó nagy maradna, hogy érvényesüljön, így a kis körökbe kerültek a papírjaim. :) Az i-re a pontot Eszter WordArtja tette fel. Én imádom a végeredményt.


Szép estét mindenkinek!

Monday, April 25, 2011

Tojásvadászat

A tegnapi tojásvadászat és a közben készült képek olyan jól sikerültek, hogy muszáj volt azonnal oldalt csinálni belőle. :)

Remélem mindenkinek nagyon jól telik a húsvéti ünnep!




Felhasználtam az Easter Fun készletemet és Robyn Meierotto egyik nagyon szuper templtejét.

Húsvét hétfő ellenére a Házban ma is van Mad Monday. Húsvéti készletem elemcsomagja csak ma 1 $-ért kapható! :)

Friday, March 18, 2011

Video-scrap és blogdíj

Hétfőn este, alig hogy lefektettük a gyerekeket és lehuppantam a székembe a PC elé, már jött is a hívás Krisssz-től Skype-on. :) Cewe fórumon lehetett jelentkezni videos beszélgetős közös alkotásra., max 10 fő. Ezt nem hagyhattam ki. A technika is velünk volt, minden flottul ment, a lányok pedig aranyosak kedvesek voltak. Köszi csajok itt is az estét. :)
A feladat tulajdonképpen egy receptes szkreppelés volt. 9 kötelező hozzávaló az oldalon, de mindenki a maga témája és ízlése szerint. Szerintem szuperül sikerült, olykor nagy hallgatás és mindenki elmélyülten dolgozott, majd jött a kérdés, na ki hogy áll és újra locsi-fecsi percekig, a háttérben viszont mindenki dolgozott.

Én Andorról készítettem egy nagyon vagány beállós mosolygós oldalt. Igyekeztem pasis oldalt kihozni belőle. :D

credit: Leora Sanford - Boy, oh boy kit, Graph alpha
Katie Pertiet,virág és pillangó
Lynn Grieveson - Worn photo edges
Julia Makotinsky - watercolor masks


***

Múlt héten kaptam megint egy blogdíjat, ezúttal Gizustól! :) Nagyon szépen köszönöm! Gizust nemrég mutattam be nektek. Imádom a szappanjait. Használom is és nagyon szeretem. A szappan csomagolásaként szolgáló szalagokat én terveztem neki, úgyhogy lehet kicsit elfogult volt ezúttal a díjazó. :D Minden esetre tényleg köszönettel elfogadom és tovább is adom, de előbb jöjjenek a kötelező körök.



- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót!
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét!
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről!
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van!

Az én díjazottaim:

Biztos említettem már régebben, hogy imádom a stílusát amit scrapbookban véghez visz, nagyon az én ízlésem (is). A blogját sajnos nagyon kevesen látogatják, pedig megérdemelne jóval többet. A készülő fotókönyve is lenyűgöz! Kitartóan készülnek az újabb és újabb dupla oldalak, amelyeket tele vannak igazi családi tartalommal emlékekkel fotókkal. Irigylem na. :D

Állítása szerint kezdő szkreppes, szerintem már nem. Zseniális minden oldal amit kiad a kezei közül. Változatosak, próbálgat, kísérletezik minél több technikával. Nekem igazán szimpatikus. Ja és nagyon lelkes. Ez sugárzik minden oldaláról.

Hagyományosban nálam most ő a favorit. Mindent visz. :)

Bár blogolásban nem kezdő, sőt scrapbookozásban sem, de digi tervezőként a legújabb magyar.:) Ámulatba ejtő készletek jönnek ki a kezei alól. Imádom. Olyan amilyet én nem tudnék! Szuper vagy Icka!


Remélem lányok elfogadjátok tőlem a díjat, és nem veszitek tehernek... ha van kedvetek adjátok tovább. :)

 


Sunday, May 23, 2010

Nekem a scrapbook...

Este csendes magányomban (Gábor osztálytalálkozóra utazott haza) valami art journaling félét szerettem volna alkotni. A téma, hogy nekem mit is jelent a scrap. Nagyon sokmindent, így nem írtam regényt, hanem cimkéztem. Így már lehet nem is annyira art meg journaling, de most ez jött belőlem. :) Minden szócska mögött van jelentés is, természetesen, de ez amolyan feljegyzés magamnak, én meg tudom mit gondolok mögé. Bár szerintem egyértelmű. Azok a pöttyök francia csomók szeretnének lenni. :) V.Éva adta az ötletet, bár nem tudom itt mennyire jön vissza.


keret: K.Pertiet, overlay: V. Pearce, virágok:TDC - Every life has a story 
***

Fahéjasalma invitált egy kis nosztalgiázásra. Köszi, hogy gondoltál rám is.
Nos az én hatodiknak publikált oldalam tavaly novemberben készült a nemzetközi scrapbook napok egyik kihívására. Nekem a legfőbb galérián az sb.hu-n van. Ott pedig ez a hatodik. :)

:::részletek:::
Szerintem nem sokat változtam azóta, pláne, hogy tegnap egy elrendezésében nagyon hasonlót csináltam. :) Bár mit is várok. Összesen fél éve hogy scrapbookozom, lehet 2 év múlva lenne érdekes megint visszatekinteni egy kicsit. :)

Szeretném ha tovább nosztalgiázna velünk
Titty
Lululu
Gigi
Betsie
Krisssz

Kicsit később linkelem is őket, de most nyaggatnak a gyerekek.

Szép vasárnapot mindenkinek aki erre jár, meg annak is aki nem. :)

Monday, May 17, 2010

Technikaváltás

Az egyik tegnapi bejegyzésemben már volt szó a SB.hu-n futó mostani kihívásról. Nem tudtam megállni, hogy én ne készítsek oldalt, úgyhogy az egyik nagy kedvencemmel egész nap szemeztem és most este szépen lifteltem a magam módján. :)
A választottam Dorka, 'Amikor én még kislány voltam' hagyományos oldalára esett. Imádom a kompozíciót és a sok tépkedést. A fotótól pedig elolvadok. :)

Íme az én babám:

:::details:::

Itt pedig a csodaszép oldal amit lifteltem.

Dorka: Amikor én még kislány voltam
Egy kicsi hasonlóság azért remélem felfedezhető. :)

További szép estét. Legközelebb már megint tanonc hírrel szeretnék jelentkezni. :)

Thursday, May 6, 2010

Izgalmak

Őszintén mondom nem tudom hova lehetne még fokozni... Tanonc hírekkel még nem szolgálhatok, mert Michelle-nél családi vészhelyzet adódott, talán ma este már lesz fejlemény ha tud velünk érdemben foglalkozni. A ténynek, hogy bajban van nem örülök, a haladéknak viszont most nagyon, ugyanis ma reggel amikor be akartam a gépemet kapcsolni beadta az unalmast. Nem indul el. Lehet, hogy alaplapcsere kell. Hétvégén bátyám remélem megorvosolja. Most meg előszedtem a régi koleszos gépemet, hogy legalább az e-mailjeimet meg tudjam nézni tovább jutottam e. Konkrétan semmi sincs rajta, se PhotoShop, se Illustrator, de még egy sima cd meghajtó sem...áááá. A memóriája nulla, még ha netről le is tölteném a PS próbaverzióját, se biztos, hogy tudnék dolgozni vele. Arról nem is beszélve, hogy az összes scrap cuccom a texturáktól kezdve ecsetek, plug-inok, minden minden a másik gépen van...ezeket mindet újra beszerezni. Jobb ha nem is gondolok bele. :((
Nagyon nem szeretnék ilyen technikai probléma miatt kiesni a versenyből.


Tényleg elképzelni sem tudom mi a baja a gépemnek, mert tegnap éjjel malmozás helyett még szkreppeltem egy kicsit a Cewe eheti kihívására Krisssz szuper wordartjával. Utána meg rendesen ahogy kell leállítottam a gépet. Még szerencse, hogy éjjel feltöltöttem az oldalt a galériába, mert így most ide tudom varázsolni. Hozzávalókat később pótolom. Este már nem volt erőm összeszedegetni, most meg nem tudom.

hozzávalók később


Köszi, hogy ma is benéztél hozzám.

Monday, March 22, 2010

Kreatív próbatétel, csiripelés és Cewe nyeremény. :)

Igen, kicsit felgyűltek az oldalaim, de mostanában elég kimerült vagyok, sokszor nem jutok odáig sem, hogy ide belinkeljem amit készítettem. Nagyobbik drágaságom belépett az énekelve beszélés és a MIÉRT-ek korszakába. Nem győzök válaszolni neki, meg kitalálni éppen mit csiripel nekem. A kisebbik pedig nyűgös a fogzás miatt. 
Az utóbbi hetekben 3 oldalt sikerült csinálnom, meg mellette elkezdtem a Cewe fotókönyvemet is, úgyhogy nagyjából ez az oka, hogy ide alig írok, pedig akadna mit.

Először is a Scrapbook.hu-n az ehavi SV kreatív próbatételre az utolsó pillanatban sikerült egy oldalt készítenem. Apuról, Mártiról. A feladat a szokásos, a megadott freeebiek felhasználásával kellett oldalt készíteni. Most a "szeretet" témakörben. Én ehhez Franci wordartját használtam fel, szerintem nagyon klassz lett!

Mutatom az oldalt amit készítettem.



Múlt héten nagy meglepetés ért, mert a 24 nevezett alkotásból a Kreatív csapat kiválasztotta az oldalamat, így bekerültem a 6 közé amire lehetett szavazni. Én aznap olyan de olyan boldog voltam! :)) 
Szeretném megköszönni a szavazatokat, ugyan nem kaptam sokat, de ennek a néhánynak is szívből örültem. Anettnak pedig gratulálok a nyereményéhez, csodálatos oldallal nyerted meg a próbatételt! :)
***
Rainbow Kata készített a csiripelős kihívásához egy aranyos készletet. A feladat az volt, hogy ennek felhasználásával készítsünk oldalt. Ezzel is utolsó befutóként de sikerült részt vennem a pontgyűjtésben.
Andor születése napján készült fotót dolgoztam fel.

Rainbow - csirip
Tépett papírszél: Lynn Grieveson
Keret: Katie Partiet 
***
A harmadik oldalamat Cewe 43. heti kihívására készítettem. Krisssz egy ötletes, nem bonyolult leckét adott és annak felhasználásával kellett oldalt kreálni. Ezt a képdarabolást nagyon élveztem. Szintén utolsó pillanatban sikerült összehoznom éjszaka, de annyira klassz kihívás volt, hogy nem szerettem volna kihagyni. 
Íme az oldalam. A fotót egy csodás utazás során készített apu rólam. :)

 W&W - A breath of  fresh air
tépett papírszél: Lynn Grieveson_worn-photo-edges3
 
A végére hagytam még egy kis örömhírt. Milyen jó, hogy befutottam a végére ezzel az oldallal. A Cewe randomja ezen a héten nekem kedvezett, így nyertem egy 10 dolláros ajándékutalványt az After5 shopjába. Jippi! :) 
Örülök, hogy itt jártál! Szép napot! 

Wednesday, March 10, 2010

Egy kis tavasz...

...mert, hogy nagyon várom már... kéne a jó idő a sok napsütés, a langyos délután, meg a tavaszi szellő a jeges hideg szél és havazás helyett.

Ezt az oldalt csak úgy készítettem magamnak lélekmelegítőnek, de aztán eszembe jutott, hogy valamelyik nap láttam Osli blogján egy játékfelhívást, ami a tavaszról szól. Nem sok változtatást kellett eszközölnöm az eredeti felállásból, hogy megfeleljen a feltételeknek. Meg aztán Osli nagyon rendes és elfogadta a duplázott fotómat kettőnek. :)



Julia Makotinsky - Spring awakening
gyűrött papírszél: LynnGrieveson: wornpage-edges2
varrás: Stitched by Anna White No 2
szív pecsét: Szunyó - Hearts
fotó Deviantart


Szép napot mindenkinek!

Figyelitek? Színesedtem. :D

Jaj és még egy hír, aminek reggel annyira de annyira megörültem, amikor rápillantottam a Cewe blogjára. Nyertem egy fotókönyvet. Egy kézzelfogható 26 oldalas 30*30-ast. Wow! :) Egy hónapom van elkészíteni. :)

Friday, March 5, 2010

Itt a farsang áll a bál!

A Scrapbook.hu-n Jóandi Itt a farsang áll a bál pontgyűjtő játékára is készültem egy oldallal. Mivel az én gyerkőceim kicsik, nincs még farsangos képünk róluk, így kicsit távolabbi emlékekben kellett keresgélni fotókat. Keresztanyukám szerencsére megrögzött fotós és fénykép formájában emlékgyűjtögetős. Nemrég elkezdte a régi fotóit a diáról bedigitalizálni, természetesen naná, hogy kértem belőlük amikor náluk vendégségben végignézegettük. Közben találtam rá a nyuszis képeimre, amit most szuperül fel is tudtam használni. :) Köszi keresztanyu!!! :)

A fotók nem valami jó minőségűek, az egyiken megmutatom hogy is néztek ki.


Az oldal pedig itt, amit készítettem belőle:

Boutique cute Dolls designs - Lovely little birds kit
Boutique cute Dolls designs - alpha freebie most a TDC-n
tépett papír overlay: Lynn Grievson_wornpage-edges2
priceless photograph pecsét: KPertiet_InthePostNo2
cimke amin a dátum van:KPertiet_Ad111509
ragasztószalag: KPertiet_Ad91309
ecsetek: KPertiet_IntheBreezeBrushes
KPertiet_LetterBoxClusters
nyuszi: Rucola Designs - Feelin' frosty
komment keret: Daniele Engebretson - Share the moment

Mindenkinek szép napot!!

ui:egyszerűen nem szabadulok a barnától.... segítség!! :D

Sunday, February 28, 2010

Színesedtem

Ahogy ígértem, kicsit színesedtem. :) Bár azért a kedvencem a barna most is jelen van. 
Zsombinak a minap vettem egy vízfestékes készletet, amit imád azóta is. A képek az első tesztelést és az első festményeket ábrázolják.
Az oldalt a DesignerDigitals Saturday scrapliftjére készítettem, pusztán amiatt, mert megtetszett a liftelendő sokfotós oldal.


 paper: TDC - Every life has a story
worn page edge: LG_wornpage-edges2
photoframes: KPertiet_ArtClassFramesNo2
stitches: Stitched by Anna Circles No 2
date stamp: ing_DateStamp2009-01(free)
green staple: LEXINE_just_be_cool_PARTIE1
rope: O'scraps - O'brothers
little hanger: Mari Koegelenberg creations - noel
and a lot of free brushes

Örülök, hogy ma is itt jártál!

Friday, February 26, 2010

Andor, mert, hogy ő következik. :)

Legyek igazságos ugyebár. :) Akkor most Andor a soros.
A Blog4scrap Jopke srapliftjére készítettem ezt az oldalt. Valószínűleg nem a nyerő alkotás, mert Jopke stílusa nem ez, de nem baj, jó volt elkészíteni. Én totálisan elvonatkoztattam az ő oldalától. Pár dolgot hagytam meg csak. Az elhelyezést, a minimál felé tartást meg a mintás alátétet. Hát ennyi. :) Ami meg én vagyok azt meg nyilván belepakolom. Most a varrás a mindenem, a dudlik, a pecsételés meg a szívem csücske. :))

 
paper: KPertiet_Color100409 (recolored)
tag: KPertiet_Ad111509
wa: KPertiet_Quote12410 (recolored)
stitching: Stitched by Anna White No 2
alpha: mterasawa-100boysstickes-alpha
worn photo edges: LG_worn-photo-edges3
cluster: KPertiet_ColorfulClusters (recolored)
pattern mat: Danielle Engebreston - A grand new day


Most veszem csak észre, hogy mostanában sok barnát használok. Na itt az ideje szinesedni. :D

Örülök, hogy ma is benéztél hozzám! :)

Wednesday, February 24, 2010

All boy

Legutóbb Andorról készült egy oldal, hát most a Cewe eheti kihívásának nem tudtam ellenállni, és ennek ürügyén Zsombiról készítettem egy nagyfiús oldalt. Mert, hogy ő már bizony nagyfiú. Nagy a lába, feneke, az...orra, az kicsi, de ő már nagy. Zsombi szerint. :)
A kihívásra adott sablont kicsit átforgattam, és saját ízlésre formáltam. A fotón pedig a szépiával játszottam, ez volt az alap és utána keresgéltem hozzávalókat. A szépia ötletet egy klassz tutoriálból merítettem.

Mutatom is milyen lett. Nekem ez most annyira tetszik. :)

 
O'scraps - O'brother kit
varrás - Stitched by Anna White No 2
tépett papírszél - Lynn Grievson_wornpage-edges2-part1
papírok - Lisa Sisneros - Winter woodland
Z, S betűk - Mindy Terasawa - 100% boys
fotókeret - KPertiet_3photoChallenge80209

Köszi, hogy ma is bekukkantottál hozzám.

Tuesday, February 16, 2010

Szülinap

A Scrapbook.hu február 13-án ünnepelte az első születésnapját. Ennek apropóján, mint mindannyian tudjátok fantasztikus kihívásokon lehetett részt venni. A kreatív csapat előrukkolt egy gyönyörű szülinapi giga készlettel, amivel azonnal lehetett is alkotni.
Idő és kedv hiányában én egyenlőre csak 2 kihívásra jelentkeztem.
Az egyik a szombat délutáni SpeedScrap volt Betsie-vel. Ez bizony megizzasztott. Előző nap megkértem Gábort, hogy segítsen, mert ezen szeretnék részt venni. Természetesen  megígérte, hogy segít. Rendes ember ám, nagyon szeretem. :D
Ebéd után még elaltattam Andort, fél 3 körülre ki tudtam tőle jönni. (2-kor kezdődött a speed), akkor gyorsan megnéztem mi a feladat. Hirtelen azt se tudtam mi legyen a téma. 3-ig vaciláltam vele, mire összeállt valami a fejemben. Na akkor meg Zsombi ébredt fel, majd Andor. Szóval nem volt nyugi mégsem. Gábornak még a haját is le kellett vágjam. Szerintem elfelejtette, hogy előző este mire kértem. :D De 10 perc hajvágás után nekiestem és végül az állatok karácsonyát foglaltam oldalba azzal a készlettel amivel a meghívója készült, csak, hogy stílszerű legyek. :) Még éppen beestem az elkészült oldallal a kiírt időpontig. Jó volt azért ez a játék, bár amikor az ember sietni akar, akkor tuti dög lassú a gép. Minden megmozdulásra hosszú másodperceket várni....hahh, de csak kész lettem.
Íme a gyors oldalam eredménye.


Lisa Sisneros - Winter woodland
varrások - Stitched by Anna Borders Red No 1

A másik kihívásra az ingyenes szülinapi készlettel kellett valamilyen oldalt készíteni. Kicsit lehangolt kedvem van egy hete. Betegek a gyerekek, most már én is. Gábor még tartja magát, úgyhogy egy kis lelkizős oldal született tegnap éjjel. Felhasználtam a nemrégiben tanult "rajztehetségemet" is. :D

  Scrapbook.hu - Ünnepelj velünk! freebie
varrás - Anna Aspnes

Nem tudom lesz e kedvem még szerdáig oldalt készíteni a kihívásokra. Nem sok esélyt látok rá, mert elég ramatyul vagyunk, pedig olyan klassz feladatok vannak még. Ha mégis összejön valami, akkor majd azokat külön postban mutatom meg.

Ja és a lényeg. Boldog szülinapot Scrapbook.hu!!! :)

Thursday, January 28, 2010

Télikert

Na, hát nem is gondoltam, hogy ma még jelentkezem egyszer, de Gábor elment meccsre, gyerkők alszanak és így gyorsan nekiugrottam Sabee készletével oldalt készíteni. A készlet neve alapján egyből ezek a képek ugrottak be, hogy ezeket fogom oldalba foglalni. Már sokszor gondoltam rá, hogy kéne, de most jött el a remek alkalom.


Sabee - My little garden freebie

További szép estét! :)

Pingvinek

Barátnőm kislánya nagyon szereti a pingvineket, így meglepiből készítettem neki ezt az oldalt, Kovaxka Feelin' frosty készletéből. Meg kell mondjam, nagyon cuki egy készlet. Nagyon tetszik!!
Az oldal meglepi volt, postán küldtem az illetékeseknek a levendulással együtt. Ma jött a visszajelzés, hogy megérkezett. Szóval akkor mutatom itt is, amit ugyan a SB.hu-n pár nappal ezelőtt már láthattatok.


Rucola designs - Feelin' frosty

***
Akkor ha már írok, mert ugye mostanában elég ritkán. Szóval szeretném megköszönni az eddigi oldalakat amit a levendulás készletből készítettetek lányok. Jó érzés, hogy használtátok is. :))


Örülök, hogy ma is itt jártál! :)

Saturday, January 23, 2010

2010 újévi gondolatok

Franci kihívására készültem ezzel az oldallal a Scrapbook.hu oldalon. 

Designs by Lili - Wish upon a star

Tuesday, January 19, 2010

Gréta

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Remélem használható a készlet amit összepakoltam. Kíváncsian várom mik születnek majd belőle. :)
Mutatom én mit csináltam. A képen barátnőm kislánya van. :)


Köszi, hogy itt jártál.

Wednesday, January 6, 2010

Briginek sok-sok szeretettel! :)

Ezúttal Secima adott fotó játékán belül Altalena fotójából készítettem oldalt. Brigi fogadd tőlem szeretettel! Nagyon aranyos fotó, öröm volt belőle alkotni. Remélem, hogy tetszik. :)

Papírok és a fotó melletti kék zöld köves virág (nem tudom mi a hivatalos neve):
Danielle Engebreston - A grand new day (papírok részben átszínezve)

Farkasfog, a szalagok, a barna szivek, a kommentcimkék a tűzőkapocs az 'i love you' wa :TDC - Every life has a story
A képkeret és a ragasztószalag: KPertiet_ArtClassFramesNo2
A varrások: Stitched by Anna Borders Red No 1
minden egyéb free ecsetekkel maszatolás


Örülök, hogy itt jártál. :)

Saturday, January 2, 2010

Sweet pea by Inkin Creations

Egy újabb One Kit Call-ra jelentkeztem a DST fórumán és szintén meglepő gyorsasággal jött a válasz, hogy alkothatok. :) Iziben le is töltöttem ezt az édes készletet. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert az előnézetije alapján igencsak ígéretesnek tűnt. Lányos oldalakat még alig csináltam. Kutatnom is kellett rendesen a fotóim között, hogy akadjak megfelelőre. Azért a második oldalon mégis csak az én drága Zsombikám szerepel unokatestvéremmel. Annak a fotónak a színvilága szerintem pont ehhez a készlethez passzolt, úgyhogy ezért próbálkoztam azzal.
Tetszik ez a készlet. :) Mutatom is gyorsan:

Megvásárolható mától az Inspiration Lane shopjában.


Mutatom miket készítettem vele. Remélem tetszeni fog a dizájnernek is. :)



Szép napot! :)

---------
Nos tetszett neki, olyannyira, hogy szívesen látna ct tagnak... lehet nem vagyok komplett, hogy az első ilyet visszautasítom, de egyenlőre nem szeretnék ilyesmibe fogni. Sajnos nincs időm, hogy kötelezettségből szkreppeljek. Napok óta visítozik a kisebbik csemetém. Rájött, hogy micsoda klassz hangja van. Ja és irtóra kitartó!!! Kezd a fejem is fájni tőle...de azért szeretem. :)))
Na, szóval ilyenek mellett nem annyira tudom bevállalni. Talán majd később.