Tuesday, June 22, 2010

Baleset, szomorúság, kétségbeesés. :(

Az egészségünkkel semmi gond szerencsére nem erre kell gondolni. Annál inkább a gyermeki pajkosságra és túláradó energiára. Történt ugyanis, hogy a nagyobbik fiam a nagy hancúrozásban fogalmam sincs hogyan mert én nem voltam ott, de az íróasztalomon kiborította véletlenül a pohár alján lévő 2 centinyi bodzaszörpöt. Gábor azonnal feltörölte, de ment (szerinte csak egy kicsi) a digitalizáló táblára is. :( Azóta nem működik. Pontosabban világít a lámpája, de a tollat semelyik végén sem érzékeli. Másik gépre is feltelepítettem, ott sem működik. :( A szerviz szerint ebben az esetben mindenképpen szakembert igényel és Németországban lehet szervizeltetni. Totálisan sírhatnékom van és a gyereket még csak össze se szidhatom, mert nem direkt csinálta, különben is minek hagytuk a poharat az asztal végén. Áh.. szóval nem tudom mi lesz. A javíttatás gyanítom egy vagyon lesz, ha egyáltalán megéri javíttatni. Ez van. Kiírtam magamból.... de nem lett jobb. :(


***
A galériába feltöltött képeket direkt nem kommentelem, elkezdtem, de inkább nem folytatom, mert nem akarok befolyásolni senkit sem. :D Priviben természetesen leírtam/om amit gondolok. Az eddigieket nagyon köszönöm!!!

14 comments:

  1. Nagyon sajnálom! Nagy bosszúság ez, de legalább a gyerekeknek, nektek nincs semmi bajotok... Remélem, sikerül megjavíttatni! :)

    ReplyDelete
  2. Mikor történt a dolog? Nem lehet, hogy ha kiszárad javul a helyzet? És tényleg csak Németorzságban lehet szervizelni? Nekem nem eszközöm ez a tábla, de tudom, hogy neked nélkülözhetetlen... :(

    ReplyDelete
  3. Tegnapelőtt történt. Egy darabig működött, de tegnap délután már nem. Gondolom beszáradt és a cukros löttyöt nem kedvelte. :(
    A legnagyobb magyarországi márkaképviselet mondta, hogy Németországban végzik a szervizeltetést. Itthon nincs.

    ReplyDelete
  4. ÓÓ de sajnálom Ági :(( abszolút átérzem a helyzeted, én is szomorű lennék ha az enyémmel történne valami :( drukkolok, h sikerüljön megjavítani, és ne egy vagyon legyen!

    ReplyDelete
  5. Maximálisan átérzem a helyzetet!!! Remélem mihamarabb orvosolni tudjátok a problémát és újra alkothatsz!!!! Drukkolok!!!

    ReplyDelete
  6. Ó, nagyon sajnálom. Nekem most gépem nincs, kölcsön laptoppal randalírozom. Én is sírni tudtam volna mikor nem indult. Remélem nem lesz egy anyagi csőd a javíttatása. Ha nincs rá gari, talán érdemes lenne valami magán szakembert keresni, lehet hogy kisebb szervízben javítják, csak a szakszervízzel nincs szerződésük és ezért nem is ajánlják. Érdemes körbetelefonálgatni!
    Drukkolok, hogy a lehető legolcsóbban megoldódjon!

    ReplyDelete
  7. ÓÓÓ, nagyon sajnálom!! Remélem hamar és olcsón meg tudjátok javíttatni!

    ReplyDelete
  8. Jajj! Átérzem a helyzetedet! :( Én aznap, hogy pozitívat teszteltem anno, egy pohár baracklevet borítottam a billentyűzetre. Első nap még csak 1-2 billentyű nem működött, másnap már a fele sem. Újat kellett venni, és mivel mac-es, 15ezer volt (a legolcsóbb). :(

    Remélem, meg tudják javítani a kincsedet! Szorítok érte.

    ReplyDelete
  9. :(( sajnálom! :( Drukkolok, hogy mielőbb megjavuljon!

    ReplyDelete
  10. OH de sajnálom!!! Drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön megjavítattni! Szorítok, tudom mennyire fontos Neked!

    ReplyDelete
  11. Egyszer nálunk is borult az almalé a billentyűzetre. Sikerült szétszedni, s egyenként letörölgetni a betűket. Neked viszont tudom, ez most munkaeszköz. Szorítok, hogy meg lehessen gyógyítani.

    ReplyDelete
  12. Ó, de rossz, nagyon sajnálom. Drukkolok, hogy ne egy vagyon legyen a javítása és mihamarabb visszakapd!

    ReplyDelete
  13. óóó, ez szörnyű, drukkolok én is nagyon!

    ReplyDelete
  14. Sajnálom! Szurkolok hogy mielőbb újra működjön! :)

    ReplyDelete